A szekszárdi Szeleshát Szőlőbirtok tavalyi évben robbant be a hazai boros közéletbe, amikor az első évjáratából származó tételeivel megjelent a piacon.
A főként szőlész múltú családi csapat boraik harmonikusságával váltotta ki a borgourmék figyelmét, a szüreti időpontok és az alkalmazott borászati technológiák helyes megválasztásával nyert gyümölcsösségen, lágy savakon, bársonyos tanninon túl, a termőhely adta ásványossággal és a jól megválasztott hordóhasználattal alkották meg a Szeleshát borok védjegyét.
A tulajdonosi team, a viszonylag gyorsan jött népszerűség ellenére sem kívánt visszavenni a tempón, hanem szinte a teljes eddigi palackozott és palackozni kívánt tételekre kiterjedő kóstolóra hívta a kíváncsiakat. Teljes szortimentet felölelő vertikálissal hazánkban nemigen kényeztetik az érdeklődőt, ezért nagy várakozás előzte meg a Sas Centerben megrendezett bemutatót.
A kóstolt tételek , fajtánként az alábbiak voltak:
1. Pinot Noir 2009. (hordóminta)
2. Pinot Noir 2008. (palackozás előtt)
3. Pinot Noir 2007. (kifutó tétel)
A legheterogénabbnak mondható fajtasor. A vékonyabb, fűszeres 2007-est, extraktédességben és alkoholban bővelkedő 2008-as követi majd. A palackozási előtti tétel extaktédessége miatt, főként a hölgyek körében számíthat sikerre. A hordómintaként elhozott "kilences" évjárat kecsegtet a legpinósabb ígérettel, és adja leginkább a keresett harmonikusságot.
4. Kékfrankos 2009. körfejtéses (minta)
5. Kékfrankos 2009. kézi csömöszölésű (minta)
6. Kékfrankos 2008. teljes éréskor szüretelt ( minta)
7. Kékrankos 2008. kései szüret (minta)
8. Kékfrankos 2007.
9. K2 kékfrankos válogatás 2007.
A bemutató egyedi eleme volt az azonos időpontú szüret, különböző borászati technológiával készült és különböző időpontú szüretek, azonos borászati technológiával készült különbségeinek érzékeltetése. A különböző technológiával készült borok esetén a körfejtéssel feldolgozott tételnél egy kifinomult, lágy textúrát kaptunk, a kézi csömöszölés esetében sűrű szövésű, rusztikus, vastag bor lett az eredmény. Eltérő szüreti időpontok "vizsgálatakor", tapasztalhatóvá vált, hogy a korai szüret friss, vibráló meggyes, cseresznyés gyümölcs jegyei , hogyan alakulnak át még a fürtön a késői szüret érett, szilvás, lekváros jegyeivé. Várhatóan a korai szüret termése az alap kékfrankosként, a késői, a K2 kékfrankosként kerül ászokolás után palackozásra.
10. Merlot 2009. (minta)
11. Nomád 2008. (minta)
12. Merlot 2007. (elfogyott)
13. Merlot reserve 2007. (palackozás előtt)
14. Nomád 2007.
15. Merlot 2006. (korlátozott)
A Szeleshát Szőlőbirtok legsikeresebb fajtája, a 6,5 hektáron fekvő merlot ültetvény, melynek 2007 évjáratból palackozott tételei elsőként fogytak el a polcokról. A fajta, a birtok első telepítéseinek egyike, még 2006. évben a teljes területről csak egyetlen sornak a szőlőiből, mindössze 600 palackkal készült. A Szeleshát merlot-k ismérve a gazdag gyümölcsösség mellett, karakán ásványosság, melyet a borok a magas vastartalmú, vörösagyag termőrétegnek köszönhetnek. A borok évről évre frissebbek, rakoncátlanabbak, ami a hordóminták esetében még némi nyersességgel vegyül.
16. Cabernet Sauvignon 2007.
17. Cabernet Sauvignon 2008.
18. Cabernet Sauvignon 2009.
A cabernettekkel a borászat krónikusa szerint még csak az ismerkedés fázisában tartanak, de szerintünk, már e fajta esetében is mélynek mondható a barátságuk. A Szeleshát cabernet-re a merlothoz hasonlóan gazdag gyümölcsösség és ásványosság jellemző, az évjáratok közül "legszebbnek" a 2008-ból származót értékeltük.
19. Oroszlán 2007.
Noha a birtok egyik csúcsborának számító Oroszlán 55 százalékban cabernet sauvignon alapú, mégis úgy gondoltuk külön bekezdést szánunk neki. A további 30% kékfrankos, 15% merlot és 10% pinot noir házasítás egy fűszeres, csokoládés, gyümölcsös bort ad a szánkba, érett tanninokkal, hosszú lecsengéssel. A záró tételt a különleges borokra jellemző fineszesség emeli ki nemcsak a Szeleshát, de a hazai szortimentből is.
A résztvevők egy jól felépített, izgalmas és érdekfeszító kóstolón vehettek részt, melynek várható eredményeképpen a Szeleshát Szőlőbirtoknak és borainak jó hírét viszik majd.